Cigány szokások

Amikor a cigány közösségek megszűntek (1961. a cigány telepek felszámolásával, a cigányság az adott településen belül szétszóródott, közösségeik megszűntek.), velük funkcióját, is elvesztette a cigány törvénykezési forma. A kötelező bejelentkezéssel, az adott településhez való tartozás hivatalból elrendelt hatálya, a cigányság állampolgárrá válásával, jogilag megszűntették az önrendelkező (szabad) cigány közösségeket, a település közösségéhez kellett tartozniuk. Ennek okán elvesztette szerepét a belső jogrend, a szokásokon alapuló jog gyakorlata. Az, hogy még 1952-ben is találkozhattunk nők csonkításával: haj és orr levágásával  /Aranyosgyíres / a megölt Báno bevarrása a döglött ló hasába, mert börtönbe jutatta lótolvaj társát /kris/ 1953.), Pocsaj (Gusztinak el kellett költöznie a faluból, mert nem hagyta el rajta kapott, feleségét /krisi/ 1961.). Bedő (Viola hajának a levágása, /krisi/ 1955.). Nagykereki, Rozit örök megbélyegzésre ítélte a „krisi”, a férje leharapta az orrát 1969.). Biharnagybajom, mert az új asszony lepedője nászéjszaka után nem volt véres a „férj” egy seprűnyéllel idézte azt elő. Az asszony elvérzett, meghalt. A lány testvérei egy vásárban járomszegekkel agyonverték a „kris” által bűnösnek mondott elkövetőt. Két fiú testvére meg akarták védeni öccsüket, azok is meghaltak /1954/. ), csak azt jelenti, hogy a szokásjog tovább élt, mint ahogy az alkotmányos jog cigányokra is vonatkozó szabálya érvénybe lépett volna. Ez a szokás az 1960-as évek végére, az 1970-es évek elejére, az új és még újabb generációk körében már leginkább az emlékekben él. Az a cigány közösség, az a közösségi viszonyrendszer, amely a cigányok „belső” törvénykezését szabályozná, életben tartaná, funkcióját vesztette.

A klasszikus cigány közösségek ősi, szokásokon alapuló kulturális hagyományai szembetűnően különböznek az európai népek, népcsoportok hagyományaitól. Anyanyelvük kapcsolódik az indiai nyelvekhez, amelyet az európai cigányságon kívül senki más nem beszél, és nem ismer Európában. Kulturális szokásaikat, többekközött ennek köszönhetően archaikus formában sikerült megőrizniük. Kultúrájukban nagy szerepet játszott az, hogy több évszázadon át elszigetelten, a mindenkori – európai társadalom peremétől pár száz méterre ugyan -,de azon kívül éltek, a többi nép, nemzet között, a Balkántól, Skandináviáig, a Kárpátoktól, a Brit szigetekig. Gyakorlatilag a kultúrák senkiföldjén. Ennek eredményeként ősi formájában maradt fenn legtöbb rituális szokásuk. Például a tisztasággal és a beszennyeződéssel kapcsolatos szabályok (márhipé) egész rendszere, amelyek nem higiénés kérdések, elsősorban, hanem erkölcsiek.

Az európai cigányok társadalmi kultúrájának autonómiája megnyilvánul hagyományos jogrendszerükben is, amelynek alapja a „vérbosszú” intézménye.

A vérbosszú

A csoportközi, törzsek közötti vitákban, konfliktusokban nem volt sem formális, sem a szervezettséget akár részben is megjelenítő közvetítő, tárgyaló, ítélkező testület. A törzsek közötti kontrolt a szóbeszédek és a pletykák képezik általában azzal, hogy közvetlenül ütköztetik az ellenérdekelt felek álláspontját. A legsúlyosabb csoportközi konfliktusok „vérbosszút” kívánnak. Ilyenek szándékos emberölés, az árulás, a nem cigány hivataloknál való besúgás, és a rendőrségi feljelentés. A vérbosszú (mint, a cigányok közötti társadalmi kontrol végső eszköze, igazságszolgáltatási rendszerük fő-, és legsúlyosabb intézménye), az adott állam igazságszolgáltatási rendszerének alternatíváját képezi.

A vérbosszút alkalmazó igazságszolgáltatás csak a cigány társadalmon belül gyakorolható. Nem érvényesíthető olyan ügyekben, ahol nem cigány, illetve ahol cigány ember nem cigány párja, házastársa, élettársa, felesége, férje, annak nem cigány rokona, stb., az érintett. A cigány vérbosszút úgy definiálhatnánk, hogy:

Egymással közeli kapcsolatban álló két-, vagy több csoport, törzs közötti ellenségeskedésen alapuló viszony, amelyben mindegyik fél erőszak alkalmazását helyezi kilátásba. A cigányok körében a bosszú minden érintett fél által elfogadott konvenciókon alapul, és azon a tényen, hogy a bűncselekményt az egész közösség, az egész törzs (az összes érintett és rokon törzs), és nem csak az egyén vagy a család ellen követték el.

Azokban a társadalmakban, ahol él a vérbosszú intézménye, kitűnik, hogy csak olyan emberek között alkalmazzák, akik között kölcsönös kapcsolat van. Így azonos igazságszolgáltatási rendszerhez tartoznak, a jog személyi hatálya tekintetében. A cigány közösségekben a vérbosszú megindítása a család döntésén alapul. Kívülállók nem működhetnek közre. A bosszút bármely családtagon végre lehet hajtani, de távoli hozzátartozókon, nőkön, gyermekeken és öregeken nem. A vérbosszút bármely családtag végrehajthatja. A vérbosszú megvalósítása által a sértett csoport-törzs ehetőséget kapott annak nyilvános kifejezésére, hogy hajlandó, hogy képes megvédeni a család, a törzs tagjait, más csoport-törzs támadásaival szemben, sőt a bosszúval erősítették a kollektivitás, a szolidaritás, és a csoporthoz fűződő lojalitás eszméjét, valamint a rokonsági alapon álló autonómiát. Minthogy a cigányok nem rendelkeznek belső politikai szervezettel, szervezettséggel intézménnyel, a súlypont, a rokonsági alapon, szerveződő csoportokon van.

Azon kívül, hogy a nagycsalád, a törzs gazdasági, szociális és érzelmi biztonságot nyújt, tagjai fizikai védelmét is ellátja. Ma már nagyon sok cigány él a települések belsejében, városokban, városi, falusi körülmények között. Ezek a körülmények nehezen teszik lehetővé a hagyományos, normatartó cigány kultúra működését, mert a közösséget megosztja a lakáskörülmény különbözősége, és a helyi hatóságok sok esetben érzelmek alapján működő nacionalista intézkedései. És az a nem elhanyagolható körülmény, hogy a cigány telepek megszüntetésével, megszűnt maga a közösség is. A cigány törvénykezés, a Kris, a Krisi és a vérbosszú, pedig közösségi jelenség, amelynek feladata a közösségen belüli normarend fenntartása és működtetése. De ha nincs, ha megszűnt a közösség, „nincs szükség, nem kell a rend sem!” – mondhatnánk.

 A cigány törvénykezés

A törvénykezésnek, mint minden közösségben, a magyarországi, az európai cigány közösségekben is pontosan meghatározott feladatai vannak. Fenntartani és működtetni a közösségi erkölcsöt, az erkölcsi rendszert, azért, hogy a közösség működhessen, mint összetartozó, azonos érdekeltségű egyedek összessége. Ennek csak egyik szegmensét alkotta, alkotja az állandó üldöztetések, az állandó életveszélyek, a gyakori állami törvényenkívüliségből adódó támadásokkal szembeni önvédelmi rendszer, a rendszer kiépítéséhez szükséges feltételek megteremtése, és működtetése is feladata a „belső” törvénykezési rendszernek. A törvény az erkölcsi szabályok betartását is (meg az önvédelmet is) „felügyeli”.

A Krisi-nek (törvénynek, három fokozata van:

1. Colax: esküvés, eskütétel.

Colax csak perszonális, illetve családon belül, két vagy több vérségi rokonságban álló család között működik, szorosabb kapcsolat esetén (pl. egy, vagy szomszédos településen élő) a „nagycsaládon” – amelyben már az oldalági rokon családok is beletartoz (hat) nak – belül működik. Ilyen lehet például: a pletykán alapuló női erkölcs tisztázása, a női hűtlenség, a lányszöktetés, a személyi tulajdon egymástól való erőszakos elsajátítása, az igazmondással kapcsolatos kérdések, az egymás becsapása, stb.

2.   Krisi:       törvény, törvénykezés

Krisi, nemzetségek közötti vitás kérdésekben, nem főben járó bűn esetén hivatott igazságot tenni. Nemzetség, az egy közös, őstől származó távoli, vagy közeli, két-, vagy több nagycsalád: dudumeshtyi, sosojeshtyi, duceshtyi, petereshtyi, nenekeshtyi, mozogeshtyi, pintyeshtyi, guraneshtyi, stb. nemzetség között hivatott igazságot tenni.

       3.  Kris:      ítélet, vérbosszú.

Nem rokon nemzetségek, de elsősorban törzsek közötti törvénykezési forma. Nevezetesebb magyarországi, közép-európai törzsek: lovar, kelderar, patrinar, mashar, churar, cerhar, colar, gurvar, kherar, stb. Csak főbenjáró bűn esetén működik.

A vérbosszú törzsek közötti rangsorolást, a rangsorba való elhelyezkedést is feltételezi, eredményezi, ezért a hatalmi harc eszközeként is felfogható.

Azokban a társadalmakban, ahol működik a vérbosszú intézménye, kitűnik, hogy csak olyan emberek között alkalmazzák, akik között kölcsönös kapcsolat van, így azonos igazságszolgáltatási rendszerhez tartoznak a jog személyi hatálya tekintetében.

Cigány közösségben a vérbosszú megindítása a család döntésén múlik. Kívülállók nem működhetnek közre. A bosszút bármely családtagon, bármely családtag végrehajthatja, de távoli hozzátartozókon, nőkön, gyermekeken és öregeken ritkán vesznek revánsot a cigányok. A vérbosszú megvalósítása által a sértett csoport lehetőséget kapott annak nyilvános kifejezésére, hogy hajlandó és képes megvédeni tagjait más csoportok támadásaival szemben, sőt a bosszúval erősítették a kollektivitás, a szolidaritás és a családhoz fűződő lojalitás, a rokonsági alapon álló autonómiát. Ezzel elvesztette a cigányság belső kontrolját, erkölcsi tartását és normakövető magatartásrendjét. Hiszen az össztársadalmi kontrolt még nem érzi, mint belső szükségletet, mert elsősorban, mint a faji előítéletből származó megkülönböztetést éli meg.

További és ennél sokkal súlyosabb problémát jelent cigány és nemcigány, közösségi és társadalmi szempontból is az, hogy ezekkel a szokásjogokkal együtt a cigányság – társadalmi szempontból is – pozitívnak mondható kulturális értékei is elvesztek, illetve elveszni kényszerülnek.