Csillogó szemek, fénylő tekintetek

Immár hagyománynak is tekinthető, hogy a Mohácsi Roma Önkormányzat a télapó ünnepén felkeresi, illetve meghívja a mohácsi gyermekeket. Figyelmük – ahogy most is – kiterjed arra, hogy nem csak roma, hanem a nem roma hátrányos helyzetű gyermekeket is megajándékozza télapójuk, illetve segítői a „mikulás lányok”. Ezen már nem is lepődünk meg, a legendásan soknemzetiségű Mohácson, itt a „Busók földjén”.

DSC_3710Elsőként a helyiek körében „kisegítő iskolának” hívott, Meixner Ildikó Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulóit látogatta meg a Mikulás és kísérői, ahol a gyermekek és nevelőik, bensőséges hangulatú műsorral várták a piros ruhásokat. A csillogó szemek, elhaló hangok és fénylő tekintetek mellett őszinte ölelésből is jutott a meghatott, néha fátyolos szemű „Mikulásoknak”. Kovács István a helyi roma önkormányzat elnöke és az ORÖ képviselője is köszöntötte a gyermekeket és nevelőiket, az ajándékcsomagok mellett átadta a saját és az Országos Roma Önkormányzat elnökének jókívánságait is.

Délután a helyi roma közösségi házban folytatódott az ünnep, ahova meghívást kaptak a helyi lakóotthonok gyermekei mellett, a város hátrányos helyzetű roma és nem rom kisgyermekei. Azon túl, hogy több mint 600 ajándékcsomag lelt boldog gazdára, egy kicsit megfeledkezhettek a „buliban” a hétköznapok gondjairól, ahol ajándékozó és megajándékozott együtt ünnepelt.

Ezeket olvasta már?

Országos roma képzőművészeti kiállítás és vásár

Az Országos Roma Kulturális és Média Centrum, valamint az Országos Roma Foglalkoztatási Központ szervezésében 2022. …