Lezajlott az „Általános pályázati információs nap”

2016. szeptember 21.-én szerdán sikeresen lezajlott az „Általános pályázati információs nap” című rendezvényünk.

Az eseményt Cserháti Tiborné dr. az ORÖ Hivatalvezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a Hivatal különösen fontosnak tartja a megyei kisebbségi vezetőkkel (és rajtuk keresztül a települési vezetőkkel) a kapcsolatok erősítését és elsősorban a sikeres pályázatokhoz történő hozzáférés támogatását, segítését.

kep1

Az első előadó Véghelyi Balázs szakmai tanácsadó volt, aki az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős helyettes Államtitkárság Felzárkózási fejlesztések főosztálya képviseletében ismertette a Minisztérium hatáskörébe tartozó fejlesztési célokat, kiírt és hamarosan kiírásra kerülő pályázatokat. Előadásának anyaga Power Point formátumban itt olvasható.

kep2

A második felkért előadó Rácz Gábor volt, aki a Széchenyi Programiroda (SZPI) Regionális Igazgatója. Azzal a sokak számára remélhetőleg hasznos információval érkezett, hogy a SZPI 60 regionális irodájában (a lista itt érhető el) várják a pályázni kívánó roma szervezeteket.

kep3

Négy területen tudnak segíteni a hozzájuk fordulókhoz.

  1. Akiknek van egy konkrét elképzelésük már, hogy mit szeretnének megvalósítani, mihez szeretnének pénzforrást találni, már azok is kereshetik az SZPI munkatársait, mert segítenek a megfelelő pályázat megtalálásában is.
  2. Ha már van egy konkrét, kiírt pályázat, az SZPI segít az értelmezésben, hogy az adott szervezet pályázhat-e, és ha igen, milyen feltételekkel. Ez fontos azért, hogy időben kiderüljön, érdemes e hozzáfogni a pályázat elkészítéséhez.
  3. Ha van olyan pályázat, amin érdemes elindulni, akkor segítenek annak összeállításában. Fontos itt megjegyezni, hogy egy pályázat beadása olyan dokumentumok összeszedését és információk összegyűjtését jelenti, amit nem lehet a benyújtó szervezetnek megspórolnia, ezt nem végzi el helyettük senki, de az SZPI tudja ezt a folyamatot is támogatni, ha probléma adódik. A pályázat benyújtása minden esetben a támogatást igénylő feladata.
  4. Amennyiben egy szervezet megnyer egy pályázatot, nagy felelősség és kihívás, hogy a projekt megvalósuljon és a kötelező dokumentációk is elkészüljenek, valamint a pénzek szabályosan kerüljenek elköltésre. Az SZPI ezekben a folyamatokban is tud segítséget nyújtani.

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy az SZPI feladata, a pályázási folyamatok támogatása, a minél nagyobb létszámú pályázói kör aktivizálása, szolgáltatásaik INGYENESEK.

A kávészünetben mindenki feltehette még kérdéseit az előadóknak.

A program folytatásában Tóth Tünde tanácsadó (SZPI) ismertette az uniós pályázatokon való részvétel legfontosabb elemeit. Itt már egy konkrét és érdeklődés esetén kiválasztásra kerülő uniós pályázat kiírásán keresztül hívta fel a figyelmet, hogy melyek az első és legfontosabb lépések, melyeket el kell végezni egy kiírás esetében, hogy egyáltalán eldönthessük, jogosultak vagyunk-e a pályázat beadására, és valóban arról szól-e a pályázat, amit mi szeretnénk megvalósítani. Ezek a lépések itt olvashatóak.

Ezután bemutatásra került az elektronikus pályázati kitöltő felület. Itt fontos megjegyezni, hogy mindenki, aki pályázat beadásra készül, regisztrálja magát ezen a felületen és tegyen ismeretszerző próbálkozásokat, egyes kiírásokban. Nem lehet hibázni, viszont ki lehet tapasztalni a felületet, hogy amikor éles beadásra kerül sor, már ne kelljen a felület kezelésével ismerkedni.

kep4

A rendezvényre sokan jelezték részvételüket, de most csak öt megye, Somogy, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék képviseltették magukat. A résztvevők gyakorlati szempontból is hasznosnak tartották a rendezvényt.

Terveink szerint októberben egy hamarosan megjelenő pályázat kapcsán ismét tartanánk egy hasonló jellegű információs napot, de akkor már kifejezetten a megjelenő pályázati kiírással kapcsolatban.

Ezeket olvasta már?

KÖZLEMÉNY