Roma holokauszt áldozataira emlékeztek az Országos Roma Önkormányzat székházában

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Ezen alkalomból csendes megemlékezést tartott az Országos Roma Önkormányzat.

73 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 2-ról 3-ára virradó éjjelen az SS katonái kegyetlenül felszámolták az auschwitz-birkenaui lágerben romák számára kialakított tábort.

Azon a napon közel háromezer roma származású férfit, nőt és gyermeket ítéltek arra, hogy gázkamrákban leljék halálukat mindössze néhány óra leforgása alatt.

Az áldozatok emlékére szervezett eseményen részt vett Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló, megemlékeztek a megyei roma vezetők, továbbá az Országos Roma Önkormányzat elnöke, elnökhelyettesei, képviselői, és a meghívott vendégek.

A roma Himnusz meghallgatását követően a megemlékezésen beszédet mondott Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Kiemelte, hogy „elfogadhatatlan és mélységesen elítélendő, hogy embertársaink pusztán etnikai hovatartozásuk miatt váltak üldözöttekké, a gyűlöletkeltés, a kirekesztés célpontjaivá.” Arra kért mindenkit, hogy közös erővel tegyünk azért a jövőben, hogy a náci rémuralom áldozatainak emléke sose merülhessen feledésbe, és ez a gyalázat többé ne történhessen meg.

Elnök úr szavait követően a náci rémuralmat elszenvedett romániai cigányság üldöztetéséről szóló, 30 perces, magyar nyelvű tolmácsolással kísért filmvetítés következett.

A vetítés után a magyar Himnuszt hallgatták meg a jelenlévők, majd a megemlékezés zárásaként a résztvevők az Országos Roma Önkormányzat székháza előtti emléktáblánál rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt, valamint elhelyezték a kegyelet koszorúit, virágait, és mécseseit.

Koszorút helyeztek el a roma holocaust áldozatainak emléktáblájánál az alábbi személyek és szervezetük:

  • Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke és elnökhelyettesei
  • Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló és Farkas József, az Országos Roma Önkormányzat képviselője
  • Cserháti Tiborné dr. az Országos Roma Önkormányzat Hivatalának hivatalvezetője, valamint Dudás Tibor a Hivatal munkatársa
  • Ajtai Tibor és Kovács István, az Országos Roma Önkormányzat képviselői a Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesületének nevében
  • Orsós László Tolna megyei elnök, Sárközi Károly, az Országos Roma Önkormányzat képviselője és Pataki Ilona az Országos Roma Önkormányzat munkatársa a Tolna megyei romák nevében
  • Orsós László Gyulaj Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata nevében
  • Rafael Gyula, az Országos Roma Önkormányzat képviselője és az MCF országos elnökhelyettese
  • Varga Dénes megyei elnök, valamint Balogh Albert és Galyas József, az Országos Roma Önkormányzat képviselői a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat nevében

Ezeket olvasta már?

KÖZLEMÉNY