2018 július 20, péntek
Kezdőoldal / Intézmények / Hivatal / A Magyar Költészet Napjára
magykoltnap

A Magyar Költészet Napjára

magykoltnap

 

1964 óta József Attila születésének napján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját.

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?“ – kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét József Attila, aki akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, a magyar irodalom ünnepévé válik majd. Országszerte kulturális programok, irodalmi rendezvények, kiállítások, versenyek, költőtalálkozók, könyvbemutatók várják az érdeklődőket.

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, 1926-ban ezen a napon látta meg a napvilágot Lakatos Menyhért is. Annak dacára, hogy első írásai csupán 1970-ben jelentek meg, hat évvel később a cigány származású író már József Attila-díjjal kitüntetett. Egyetlen verseskötete, a Tenyérből mondtál jövendőt címmel 1999-ben került kiadásra.

„Félek a bátorságomtól,
mert földre hoztam a csillagokat,
és a bolygók útján járok,
szeretetemben meggyűlöltem a földet,
lángra lobbantottam a világot,
nevetve sajnáltam az éhezőt,
mert minden csak egy perc,
időtlen örökkévalóság,
egymástól független összetartozás,
mint az atomok elektronjai között
a protonok és neutronok.”
(részlet)

 

Ezeket olvasta már?

choli

Utolsó útjára kísérték Choli Daróczi Józsefet

Csütörtökön kora délután a csepeli sírkertben a gyászszertartáson az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Balogh János …