Holokauszt megemlékezés 2021.01.27

Tisztelt Honfitársaim!

Ma világszerte emlékezünk az emberiség által valaha elkövetett legnagyobb bűncselekményről, a II világháború során kegyetlenül meggyilkolt zsidó és roma (cigány) áldozatokról.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJÁVÁ nyilvánította január 27-ét.

1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a II. világháború leghírhedtebb megsemmisítő lágere, amelyben több mint 1 millió ember esett áldozatul. A koncentrációs táborok meggyilkolt áldozatai között voltak romák, fogyatékos, másként gondolkodók egyaránt.

Emlékezzünk az emberiség történelmének legsötétebb fejezetére, amikor nőket, gyermekeket, öregeket nem kímélve kegyetlenül meggyilkoltak a nácik és kollaboránsaik a holokauszt során.

Emlékezzünk mindazokról, akiket vallásuk, etnikai hovatartozásuk, bőrszínük politikai nézeteik miatt üldöztek és meggyilkoltak eme vészterhes diktatúra idején.

Kötelességünk emlékezni mártírjainkra, és mindazokra, akik a legembertelenebb körülmények között szenvedtek, haltak meg, és mégis emberségesek tudtak maradni az utolsó óráikban is.

Ferenc pápa katolikus egyházfő szavait idézve „Az emlékezés az emberiesség jele, az emlékezés a civilizáltság jele.”

Honfitársaink elvesztése nemcsak az akkori, hanem a mai társadalomnak egyaránt pótolhatatlan vesztesége, nem egy üres évforduló, hanem felszólítás a demokratikus értékek megerősítésének védelmében.

A koronavírus-járvány okozta válság rávilágított arra, hogy közös összefogásra van szükség a jövő érdekében, megteremtve ezzel a békét, gazdasági növekedést, a jogérvényesüléssel egyetemben.

Közös az érdekünk, hogy a holokauszt borzalmas kegyetlenségeit nem feledve egy biztonságosabb, gyűlölet nélküli, világért dolgozunk. Egy olyan világért, amelyben eltérő háttérrel rendelkező, különböző nemzetiségű és vallású emberek is méltóságteljesen élhetnek.

Ezeket olvasta már?

Nemzetiségek Napja – Gyermek Roma Karácsony

Az Országos Roma Önkormányzat idén karácsonykor is megszervezte a „Gyermek Roma Karácsony” programját. Az rendezvény …