Nemzetközi Roma Nap

Minden évben április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot, amely az egyetemes roma kultúra és identitás megerősítésének legjelentősebb állomására, az 1971-es I. Roma Világkongresszus kiemelt szerepére hívja fel a figyelmünket. Idén, a koronavírus világjárvány miatt csak online térben van lehetőségünk megünnepelni méltóképpen ezt a napot.
A Nemzetközi Roma Nap világszerte kulturális és társadalmi jelentőséggel bír, hiszen a cigányság által őrzött generációkon és társadalmi csoportokon átívelő, értékteremtő szerepén túl, a roma emberek mindennapi életben betöltött szerepére is próbálja felhívni a figyelmet.
Ez a nap lehetőséget teremt, különböző rendezvények, fesztiválok megrendezésére, melynek programjai által bepillantást engednek a cigányság mindennapi életébe, és a kulturális megértésen keresztül igyekeznek közelebb vinni egymáshoz a különféle nemzetiségeket.
Európától Amerikáig a világ számos pontján megemlékeznek ma április 8-ról, amikor kilenc ország 23 képviselője Londonban elfogadta a közös jelképet ábrázoló roma zászlót, a „Gyelem, Gyelem” című cigány himnuszt, valamint az „Opre Roma!” jelmondatot, amelynek jelentése: „Fel, cigányok!”

Ezeket olvasta már?

Nemzetiségek Napja – Gyermek Roma Karácsony

Az Országos Roma Önkormányzat idén karácsonykor is megszervezte a „Gyermek Roma Karácsony” programját. Az rendezvény …