Korábbi hírek

Nemzetközi Roma Nap

2015. április 8-án az Országos Roma Könyvtár, Levél-és Dokumentumtár szervezésében ünnepi keretek között emlékeztek meg a Nemzetközi Roma Napról a Dohány utcai székházban.

A világ számos országában ünneplik meg e jeles napot, hogy felhívják a figyelmet a roma kulturális közösség értékeire. Hegedüs István, az ORÖ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy 1971-ben Londonban került megrendezésre az I. Roma Világkongresszus, mely jelentős mérföldkő volt a cigányság nemzetté válásának folyamatában, hiszen ekkor született döntés a cigány jelképek használatáról is, beleértve a zászlót, himnuszt és a nemzetközi cigányság jelmondatát is: Opre Roma! – melynek jelentése Fel Romák!

Elmondta, hogy az Országos Roma Önkormányzat fontosnak tarja, hogy ez a jelentőségteljes nap méltóképpen legyen megünnepelve, hiszen a nemzetközi cigányság, így a magyarországi romák nemzeti ünnepe is árpilis 8, melyet az ENSZ a Roma Kultúra világnapjává nyilvánított.
Hegedüs István kiemelte, hogy az Unió és a Magyarország Kormánya által egyaránt támogatott Európai Roma Stratégia hosszú távú célja az integráció megvalósítása, melynek kulcsa a roma kultúra megőrzése, hiszen történelmi lehetősége és egyben felelőssége is van a magyarországi romáknak a felemelkedés útjára lépni.
A rendezvényen jelen volt Dr. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár is, aki hangsúlyozta, hogy minden közösség számára fontosak ezek az ünnepnapok, hiszen megkülönböztetik a hétköznapoktól. Beszédében elmondta, hogy nem csak ezen alkalmak során ismerhetik meg a roma közösségek kulturális hagyományait, hiszen a Nemzeti Alaptantervnek köszönhetően az általános iskola tanulói már a hétköznapokban is ismereteket szerezhetnek a roma kultúra értékeiről, mely hosszú távú garanciája az együttélésnek.

Farkas Flórián miniszterelnöki biztos is részt vett az ünnepségen, aki beszédében kiemelte, hogy a magyarországi cigányság egyetlen útja a felzárkózás, melynek részét képezi a roma kultúra is, melyet elmondása szerint tovább kell ápolni és építeni.
Meghívott vendégeink között szerepelt dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes asszony, Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője, az önkormányzat képviselői, valamint a hazai cigányság Kossuth- díjjal kitüntetett művészei.

Hegedüs István, az ORÖ elnöke a rendezvény alkalmából egy-egy plakettel ajándékozta meg a meghívott vendégeket, mellyel köszönetét és elismerését fejezte ki a roma közösségek kulturális értékeiért tett áldozatos munkájukért.

Tovább »

Rostás Farkas György látogatása az ORÖ-ben

Rostás Farkas György, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság által kiadott Közös Út- Kethano Drom című folyóirat alapító-főszerkesztője látogatást tett a Dohány utcai székházunkban.

A találkozás célja az Országos Roma Önkormányzat által 2014-ben meghirdetett országos terjesztésű roma nemzetiségi lapok írott sajtójának lapkiadással kapcsolatban tett pályázati elbírálása volt, melyen a Közös Út- Kethano Drom című folyóirat, a nyertes pályázók között szerepelt, ennek köszönhetően az önkormányzat támogatta a lap 2014.évi megjelenését.

Hegedüs István az ORÖ elnöke és Rostás Farkas György között folytatott megbeszélés tárgyát képezte továbbá a két szervezet jövőbeli együttműködésének létrehozásra is, annak érdekében, hogy a magyarországi cigány kulturális autonómia minél szélesebb körben elérhetővé váljon mindenki részére.

 

Tovább »