1848 március 15.

Az 1848-1849-es szabadságharc nemzetiségre való tekintet nélkül kovácsolta egybe a Magyarország területén élő népcsoportokat. Gondoljunk csak az aradi vértanúkra, aki között voltak szerbek, vagy akár lengyelek is. A harcból jócskán kivették a részüket a romák is, akik tudták, hogy az akkori szabadságharc mindannyiuk nemzeti ügyévé vált.

Noha pontosan nem tudni, hogy mennyi roma vett részt a küzdelmekben, szerepvállalásuk remekül leképezte a korabeli magyar társadalomban elfoglalt helyüket: a legtöbben muzsikusként, fegyverkovácsként és honvédként álltak ki a hazáért.

Volt, akit Kossuth Lajos hadnagyi rangra emelt, volt olyan, aki zenésztársaival az ellenség fogságába esve az akasztófától menekült meg, mivel muzsikájával sikerült meglágyítania az ellenség szívét. A szabadságharc évfordulóján róluk emlékezünk meg, de nem megyünk el szó nélkül a származása miatt romantikus homályba burkolózó ágyúöntő-mester, Gábor Áron mellett sem. Több kutató is úgy véli, hogy nagyjából háromezer főre tehető azon cigányok száma, akik a körülbelül 150 ezres magyar haderő részét képezték az 1848-49-ben, ám pontos források nincsenek erre vonatkozóan. Kolompár Mihály, Balázs János, Sójé Imre, azok közé a roma emberek közé tartoztak, akik fegyvert fogva harcoltak a függetlenségért.

Akiknek a nevét leginkább megőrizte az utókor, az a fémmegmunkáláshoz értő szakemberek, valamint a verbuváló, tábori jókedvért felelős muzsikusok voltak. A honvéd zászlóaljak soraiban az első pillanatoktól fogva jelen voltak azok cigányok, akikre elsősorban speciális mesterségbeli tudásuk miatt volt szükség. A hadtestek ellátásában folyamatosan szükség volt fegyverkovácsokra, szegkovácsokra, ágyúöntőkre, lópatkolókra. A fémmegmunkálásban ősidők óta jártas cigányok folyamatosan a seregek mellett telepedtek le, és gondoskodtak a katonák felszereléséről, javították a fegyvereiket. Bár a korabeli feljegyzések, emlékiratok nem írnak róla, sokak szerint Gábor Áron, a híres ágyúöntő is cigány származású volt. Ha Gábor Áron maga nem is biztos, hogy roma volt, több forrás szól arról, hogy számtalan ügyes kezű roma kézműves dolgozott a különböző ágyúöntő-, kovács-, és fegyverjavító műhelyekben.

A szabadságharc idején a zenész cigányokat főként, mint verbuváló vagy katona muzsikusként sorozták be a bandériumokba. A csatában buzdító indulókkal lelkesítették a bakákat, pihenőidőben, pedig szórakoztatásukról gondoskodtak. És ha kellett, természetesen hegedű helyett puskát fogtak a kezükbe, hogy együtt adják életüket a szabadságért. Az egykori híres zenész, Sárközi Ferenc például a forradalom kitörésekor elsőként jelentkezett, és később Kossuth cigány hadnagyaként vált ismertté. A lengyel származású Dembinszky Henrik altábornagy keze alatt, pedig az a Kalózdi Jancsi nevű prímás szolgált, aki először zenésítette meg Petőfi Sándor Nemzeti dalát. A nagyhírű és rendkívüli tudású felvidéki prímás Pityó József, önként állt be a forradalom kitörésekor Görgey hadtestébe ” – utóbbi „nyírettyűjét”, azaz hegedűjét „varázshangúnak” tartották, amely félelmetes bátorsággal ruházta fel a katonákat. Minden honvéd zászlóaljnak megvolt a maga cigányzenekara, amelyik csata idején a sereget lelkesítette, pihenőidőben a katonákat szórakoztatta, és ha a szükség úgy kívánta, fegyvert fogott.

Március 15-én emlékezünk azokról a roma hősökről, akik tehetségükkel és alázattal szolgálták a magyar hazát, adták érte az életüket, és az általuk szerzett dalokkal és nótákkal enyhíteni tudták a csatában résztvevő honvédek megpróbáltatásait.

Ezeket olvasta már?

KÖZLEMÉNY