Országos Roma Önkormányzat Hivatala

Először vett részt a Tiszapüspöki Általános Iskola az országos Matific Matematikai versenyen

A Tiszapüspöki Általános Iskola tanulói az idei tanévben találkoztak először a Matific Matematikai Oktatóprogrammal, melyben 1.- 6. évfolyamig egyaránt találhatók az új tananyag feldolgozásához és gyakorláshoz készségfejlesztő feladatok. A „Matific Olimpia” matematikai tanulmányi verseny 2023. április 17-28. között került megrendezésre. Az eredményes szereplés minden, a programot használó iskola és tanulói számára nagy kihívást jelent, hiszen egy-egy iskola ranglistán elért helyezéséhez a tanulók mennyiségi és minőségi munkája egyaránt szükséges. Iskolánkban az 1–5. évfolyam vett részt az Olimpián, s a gyermekek tudása, kitartása, szorgalma, valamint az őket tanító pedagógus-kollégák elkötelezettsége eredményeként a 287 nevezett, magyarországi iskola között a 45. helyezést értük el.

A Matific Olimpián nemcsak az ország iskolái, mint intézmények versenyeznek egymással, hanem egy intézményen belül az osztályok, valamint a tanulók is versenytársak. Iskolánkon belül az osztályok közötti rangsor a következőképpen alakult:

Helyezés (Iskolán belül) Évfolyam Tanár neve Osztály Átlagos Pontosság Összes Szerzett Csillag Eredmények
1 4 Gy Bottyán 4. osztály 75.47% 4200/4200    100.00%
2 3 A Dobosné Gál 3.a osztály 78.40% 3489/4200    83.07%
3 5 Z Dorka 5. osztály 70.34% 2575/3300    78.03%
4 2 E Balázsi 2. osztály 79.83% 2038/4200    48.52%
5 3 A Ruscsák Szász 3.b. osztály 77.22% 1969/4500    43.76%
6 1 É Oláh 1. osztály 82.73% 582/5700    10.21%

Az egyéni iskolán belüli versenyben 1.-3. helyezett tanulók eredményei:

Helyezés (Iskolán belül) Évfolyam Tanuló Osztály Pontosság Elért Szint Összes Szerzett Csillag
1 4 Tibor Czibula 4. osztály 97.57% Rubin 300/300
2 3 Dávid Pálfi 3.a osztály 94.79% Rubin 300/300
3 2 Rikárdó Mátyás Rostás 2. osztály 89.74% Rubin 300/300

A Matific Matematikai Olimpián a Tiszapüspöki Általános Iskola az iskolák közötti rangsorban a 287 induló iskola közül az igen előkelő 45. helyen végzett. Nagyon büszkék vagyunk a tehetséges tanulóinkra és a felkészítő tanáraikra egyaránt.

Tovább »

Használt gépjármű értékesítése

Az Országos Roma Önkormányzat közgyűlésének döntése alapján az ORÖ értékesíteni kívánja használt AUDI A4 típusú gépjárművét. Az ajánlattételi lehetőségről valamint a gépjármű pontos részleteiről az alábbi letölthető dokumentumok tartalmaznak részletes leírást és információt.

Ajánlattételi dokumentáció
Ajánlat az AUDI A4 gépjárműre
Műszaki felmérés és szakértői vélemény https://oronk.hu/downloads/AUDI/Ajanlat_Audi_A4_NCP_534_gepjarmure.pdf

Tovább »

Közlemény – Április 8.

Április 8. Ma van a Nemzetközi Roma Nap, a Roma Kultúra Világnapja. Ez a nap a roma identitásunk reprezentálásának egyik legkifejezőbb napja.
Ezen a napon felhívjuk a figyelmet a cigány/roma emberek helyzetére és a kultúrák sokszínűségére is. A Nemzetközi Roma Napon a roma kultúrák megmutatják a világnak, hogy mennyi értéket adtak az anyanemzeteinknek, valamint az egyetemes kultúrához hogyan járultak hozzá. Természetesen megemlékezünk azokról a roma hősökről is, akik helytállásukkal és kitartásukkal hozzájárultak a cigány/roma közösségek megbecsüléséhez. Az Országos Roma Sportközpont vezetőjeként engedjék meg, hogy e jeles napon azokról a magukat romáknak valló roma sportolókról is szót ejtsünk, akik a pályafutásuk alatt büszkén vállalták a származásukat.
Boldog Roma Napot!
Tisztelttel:
Váradi Gábor Intézményvezető
Országos Roma Sportközpont
Híres roma származású sportolók

Tovább »

Nemzetközi Romanap – Köszöntő

Tisztelt Roma Honfitársaim!

1971 április 8-án, a London melletti Orpingtonban az I. Roma Világkongresszus döntött az egységes roma nemzeti jelképek használatáról, az önelnevezésről, valamint az Opre Roma!  jelmondatról.

Ez az esemény mind a mai napig jelentős állomás a romák intézményesült identitásának kialakulásában. Később, 1990-ben, a IV. Roma Világkongresszuson Varsóban született döntés arról, hogy április nyolcadikát, az első világkongresszus időpontját nemzetközi roma ünnepként ismerjék el. Utóbb, a kongresszus tiszteletére, az ENSZ április 8-át a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította.

A Nemzetközi Roma Napot 1990 óta van lehetőségünk megünnepelni ezen a napon a roma kultúra szépségeire és azokra a gondokra és mindennapi kihívásokra hívjuk fel a figyelmet, amelyekkel az európai kontinens legnagyobb etnikai kisebbségének, a romáknak szembe kell nézniük.

Ezen a napon külön említést érdemelnek azok az ismert és elismert roma nemzetiségű művészeink, akik gyarapítják és ápolják közös kultúránkat, vagy akik sportolóként öregbítik hazánk hírnevét. Elismeréssel tartozunk azon honfitársainknak is akik szaktudásukkal, szorgalmukkal Magyarország és a magyarországi cigányság felemelkedéséért dolgoznak napról napra.

Lakatos Oszkár
Elnökhelyettes

Tovább »

Közlemény

Az Országos Roma Önkormányzat a 2023. február 19. napján a budapesti Deák téren történt tragikus eseménnyel kapcsolatosan a gyászoló család kérésére az alábbi felhívást teszi közzé:
Mindenekelőtt mélységesen megrendülten együttérzésünket kívánjuk kifejezni az áldozat családja részére. Megingathatatlanul kitartunk amellett, hogy az Országos Roma Önkormányzat határozottan elítél minden bűncselekményt elkövetőt függetlenül attól, hogy a roma közösség tagja, vagy sem. Feladatunknak érezzük közösséghez tartozása miatti erőszakkal fenyegetett valamennyi honfitársunk mellett kiállást, különösen, ha az érintett roma közösséghez tartozik. A gyászoló család elnehezült anyagi helyzetét megismerve és megértve kérünk minden honfitársunkat, hogy lehetőségeihez mérten nyújtson segítséget a rászoruló családnak a temetési költségek viseléséhez.
Felajánlásaikat, anyagi segítségüket az alábbi számlaszámon fogadják:

Számlaszám: 11773133-01154621
Bank: OTP Bank
közlemény: Kozák Martin

Lakatos Oszkár s.k.
Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese
Budapest, 2023. március 10

Tovább »

Közlemény

Az Országos Roma Önkormányzat a Mezőhegyesen történt incidenssel kapcsolatosan az alábbiakról kívánja tájékoztatni a széles közvéleményt.
Mindenekelőtt mélységesen megrendülten együttérzésünket kívánjuk kifejezni az áldozat családja részére, hangsúlyozva, hogy az Országos Roma Önkormányzat határozottan elítél minden bűncselekményt elkövetőt függetlenül attól, hogy a roma közösség tagja, vagy sem.
Az Országos Roma Önkormányzat aggodalmát fejezi ki a 2022. november 7. napján Mezőhegyes településen a helyi lakosok által a tragédia kapcsán szervezett megemlékezésen történtekkel kapcsolatban. Határozottan visszautasítjuk, hogy a helyszínen jelen lévő Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai és vezetője, László Attila valamint néhány helyi lakos az emberöléssel gyanúsított elkövető házához vonulhatott, és ott egy álláspontunk szerint nyíltan cigányellenes demonstrációt tarthattak.
Az Országos Roma Önkormányzat megdöbbenten értesült a helyszínére kiérkező rendőrök szükséges és jogszerű intézkedéseket elmulasztó magatartásáról, ugyanis a fenyegető hangulatú gyülekezés feloszlatására nem intézkedtek. Álláspontunk szerint az ilyen megmozdulás ténye a magyar történelem legszomorúbb és legvadabb időszakait idézi, amelyek az emberi méltóságot sárba tipró nemzeti-etnikai-vallási csoportok elleni gátlástalan verbális támadással kezdődtek, és emberéletek kioltásával végződtek.
Az Országos Roma Önkormányzat értetlenül szemléli az események sorozatában annak hiányát, hogy a Magyar Országgyűlés roma származását nyíltan valló és a roma közösséghez tartozását vállaló képviselői a fenti eset kapcsán egyetlen gondolatot, nyilatkozatot sem tartottak érdemesnek a széles közvéleménnyel megosztani.
Az Országos Roma Önkormányzat álláspontja szerint az ilyesfajta demonstráció megtartása a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadását hordozza magában, szükségképpen a helyi roma kisebbség ellen irányuló, a békés együttélés intézményét romboló, tragikus hatásával. Feladatunknak érezzük közösséghez tartozása miatti erőszakkal fenyegetett valamennyi honfitársunk mellett kiállást, különösen, ha az érintett roma közösséghez tartozik.
A roma közösséget is érintő, azonban konkrét roma személyeket érintő szélsőséges nézeteket valló társadalmi csoportok által tanúsított nyíltan cigányellenes, a cigányság ellen uszító magatartást elítéljük, azzal szemben szavunkat felemelve, minden erőnkkel, de törvényes keretek között küzdeni fogunk. Ennek első lépéseként Tisztelt Belügyminiszter Urat levélben kértük, hogy az ügyet soron kívül kivizsgálni, és a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen.
Lakatos Oszkár, Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese
Budapest

Tovább »

Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész

Életének 80. évében vasárnap hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja.

Szakcsi Lakatos Béla 1943-ban született. Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, de figyelme a dzsessz felé fordult. Miközben a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, fesztiválokon olyan neves magyar zenészekkel játszott együtt, mint Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre, Pecek Lakatos Géza. Később Kovács Andor gitáros együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. LDL nevű triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, majd 1970-ben a Montreux-i Jazzfesztiválon Pege Aladár kvartettjével második díjat nyertek. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti.

1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepe volt a fúziós zene hazai terjedésében. Érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a dzsessz ötvözésére is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakán.

A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott.

Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, melyet az egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatta be a Rock Színház A bestia című művét. 2004-ben megjelent Na dara! (Ne félj!) című albuma a cigány jazz műfajteremtő darabjának tekinthető.

Életműve elismeréseként 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2006-ban Prima díj elismerésben részesült. Az utóbbi időben behatóan foglalkozott Kurtág György és Ligeti György műveivel. Elhivatottan kutatta a lehetőséget, hogy az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremtsen. Többször játszotta koncerten Mozart D-dúr, Koronázási zongoraversenyét, melynek kadenciáiban jazzt improvizált.

Isten vigyázza örök álmát, nyugodjon békében!

Tovább »