Egyenrangú partnerként kívánunk részt venni a magyarországi nemzetiségek közös munkájában!

Az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának mai ülésén első alkalommal szólaltam fel a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnökeként. Beszédemben mindenekelőtt köszönetet mondtam azért, hogy lezárult az a két önkormányzati cikluson át tartó időszak, amelyben az országos roma önkormányzat működését gyámság korlátozta, így meggyőződésem, hogy ezzel új fejezet nyílt, és ismét önálló, felelős és méltó módon képviselhetjük a magyarországi roma közösséget.

Hangsúlyoztam, hogy a romák nem kérnek különleges bánásmódot. Egyetlen célunk, hogy Magyarország tizenhárom őshonos nemzetisége között egyenrangú partnerként vehessünk részt a közös munkában. Közösségünk erejét és társadalmi súlyát jól jelzi, hogy több mint 1300 roma nemzetiségi önkormányzat működik az országban, és a legutóbbi választáson közel 120 ezer választópolgár szavazott roma jelöltekre.

Első kérésem a Bizottság felé az volt, hogy a roma nemzetiség is részesüljön abból a 20 százalékos normatív támogatásemelésből, amelyet a többi nemzetiség már megkapott. Egyúttal meghívtam a nemzetiségi szószólókat és a tizenkét országos nemzetiségi önkormányzat elnökét a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatába, hogy szakmai, kulturális és közösségi együttműködéseinket tovább erősítsük. Hiszem, hogy csak egymást partnerként tisztelve, összefogva tudjuk eredményesen szolgálni valamennyi magyarországi nemzetiség jövőjét.

Ezeket olvasta már?

MEGHÍVÓ – MROÖ Sport Bizottság – 2026.08.31

A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata Sport Bizottságának ülését 2026. augusztus 31-én (hétfőn) 11:00 órára összehívom …