A mai napon hivatalosan is megtörtént a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata hivatalának és vezetésének átadás-átvétele, amely egyben egy új időszak kezdetét is jelenti a magyarországi roma közösség országos érdekképviseletében. Az elmúlt évek eseményei rámutattak arra, hogy a roma önkormányzatiság intézményrendszerének megerősítése, hitelességének visszaállítása és társadalmi szerepének újragondolása közös felelősségünk. Az előttünk álló időszak feladata ezért nem pusztán az intézményi működés biztosítása, hanem egy olyan jövőkép megfogalmazása is, amely képes válaszokat adni a magyarországi cigányság előtt álló 21. századi kihívásokra.
Elnökként abban hiszek, hogy a roma érdekképviselet erejét nem a politikai megosztottság, hanem a közösségi együttműködés, a szakmaiság és a társadalmi párbeszéd adhatja meg. A Magyarországi Romák Országos Önkormányzatát olyan nyitott, kezdeményező és cselekvő intézménnyé kívánjuk fejleszteni, amely egyszerre képes képviselni a közösség érdekeit, szakmai partnerként részt venni a közpolitikai döntések előkészítésében, valamint hidat építeni a roma közösségek és a többségi társadalom között. Munkánkat a polgárjogi gondolkodás, az emberi méltóság tisztelete, az esélyteremtés és az önrendelkezés elvei mentén fogjuk megszervezni.
Meggyőződésem, hogy a magyarországi cigányság társadalmi felemelkedésének alapja az oktatás, a tudás, a munka, a vállalkozások erősítése, a kulturális identitás megőrzése és a közösségi önbecsülés megerősítése. A következő években ezért kiemelt figyelmet kívánunk fordítani a roma fiatalok tehetséggondozására és továbbtanulási lehetőségeinek bővítésére, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók támogatására, a roma vállalkozások fejlesztésére, valamint a helyi közösségek önszerveződő kezdeményezéseinek ösztönzésére. Célunk olyan országos programok elindítása, amelyek nem kizárólag problémákról beszélnek, hanem látható és mérhető eredményeket képesek felmutatni a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás és a kulturális élet területén egyaránt. Ugyancsak fontos feladatnak tekintjük egy országos roma jogvédő és jogsegélyszolgálati rendszer kialakítását, amely hatékony segítséget nyújthat azoknak a közösségeknek és családoknak, amelyek hátrányos megkülönböztetéssel vagy jogsérelmekkel szembesülnek. A 21. századi roma érdekképviselet ugyanis nem képzelhető el erős intézmények, professzionális szakmai háttér és modern szolgáltatások nélkül.
A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata a jövőben a párbeszéd és az együttműködés politikáját fogja képviselni. Együtt kívánunk működni a mindenkori magyar kormánnyal, az önkormányzatokkal, az egyházakkal, a civil szervezetekkel, a tudományos élet szereplőivel és valamennyi olyan partnerrel, aki a magyarországi cigányság felemelkedését közös ügynek tekinti. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a nemzetiségi önkormányzatiság valódi ereje az autonómiában és az önálló kezdeményezőképességben rejlik. A magyarországi roma közösség érdekképviselete akkor lehet sikeres, ha képes saját prioritásait megfogalmazni, saját szakmai javaslatait kidolgozni, és azokat partneri viszonyban képviselni a döntéshozók felé.
Különösen fontosnak tartom ezért az együttműködés erősítését a roma közösség parlamenti képviseletével. Aba-Horváth István országgyűlési szószólóként olyan tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel és közéleti múlttal rendelkezik, amely jelentős erőforrást jelenthet a teljes magyarországi roma közösség számára. Elnökként arra törekszem, hogy az országos önkormányzat és a parlamenti szószóló között szoros, folyamatos és intézményes együttműködés alakuljon ki annak érdekében, hogy a roma közösségek hangja, valamint az önkormányzat szakmai elképzelései és fejlesztési javaslatai közvetlenül is megjelenhessenek az Országgyűlés munkájában.
Az előttünk álló időszak egyszerre jelent felelősséget és lehetőséget. Felelősséget azért, mert több százezer magyar állampolgár bízza ránk érdekeinek képviseletét, és lehetőséget azért, mert hosszú idő után ismét adott a lehetőség arra, hogy a roma önkormányzatiság a konfliktusok helyett az eredményekkel, a megosztottság helyett az együttműködéssel, a múlt terhei helyett pedig a jövő építésével váljon ismertté. Hiszem, hogy a magyarországi cigányság történetében új korszak kezdődhet. Egy olyan korszak, amelyben a roma közösségek nem csupán elszenvedői, hanem alakítói is lesznek saját jövőjüknek; amelyben a roma fiatalok előtt valódi életpályák nyílhatnak meg; és amelyben a közéletben, a gazdaságban, a kultúrában és a tudományban egyaránt egyre több roma siker mutathat példát a következő generációknak.
A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata készen áll arra, hogy ennek a munkának aktív és felelős szereplője legyen, és egy erős, kétharmados közgyűlési többséggel felelősségteljes döntést hozzon.
Magyarországi Romák Országos Önkormányzata Új Roma Politika