Országos Roma Foglalkoztatási Központ

Népszámlálás 2022

Tisztelt Cigány Nemzetiségű Honfitársam!

Szeretettel köszöntöm az Országos Roma Foglalkoztatási Központ nevében!
Az Országos Roma Önkormányzat elkötelezett a Magyarországon élő roma közösségek erősítése és képviselete mellett. 2022-ben 16. alkalommal kerül sor népszámlálásra Magyarországon. Az eddigi népszámlások adatai nem tükrözték a hazai cigányok valódi lélekszámát, azok jóval a valós adatok alatt kerültek meghatározásra.
Jelenlegi célunk, hogy a 2022-ben megtartott népszámláláson a lehető legnagyobb létszámban vallják magukat cigány nemzetiségűnek (a kérdőíven cigány (roma) megnevezés fog szerepelni) azok, akik eddig nem azonosították nemzetiségi hovatartozásukat.
A 2022-es népszámlálás egy újabb lehetőség a cigány nemzetiség összefogására. Ebben a kérdésben jelentős szerepük van a cigány politikusoknak, civil szervezetek képviselőinek. Biztatok tehát mindenkit, hogy a közelgő népszámláláson bátran vállalja a cigány nemzetiséghez való tartozását.
Bízom benne, hogy az idei népszámlálásban nem csak válaszadóként vesz részt minél több nemzetiségi honfitársam, hanem akár szám- lálóbiztosként, amelyről pontos információt a helyi jegyzőtől kérhetnek.
A népszámlálással kapcsolatban szeretnénk egy rövid kis tájékoztatóval felhívni figyelmüket az ügy fontosságára.

Üdvözlettel: Menyhért Attila
Országos Roma Foglalkoztatási Központ

Tovább »

Átvette ORÖ-s mandátumát Menyhért Attila

Átvette ORÖ-s mandátumát Menyhért Attila

Menyhért Attilát delegálta a Firosz az Országos Roma Önkormányzat 47 fős testületébe a Kovács Csaba képviselő halála miatt megüresedett helyre. A Hajdú-Bihar megyei politikus korábban két cikluson keresztül, 2003 és 2011 között főosztály-vezetőként dolgozott az országos képviselet budapesti hivatalában. Menyhért Attila szerdán vette át mandátumát és megbízólevelét Agócs János elnöktől.

Menyhért Attila, aki Pocsaj település nemzetiségi önkormányzatának vezetője is, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) szerzett diplomát, jelenleg a Debreceni Egyetem Romológia szakos hallgatója. Legfőbb feladatának – tanárként és politikusként – azt tekinti, hogy a cigány gyerekek népismeretei oktatását hiteles, roma származású tanárok végezhessék, erősítve roma identitásukat. Képviselőként az alapszintű oktatás és a felnőttképzés minőségi változtatását, kiterjesztését szeretné elérni, és az ORÖ-n belül egy olyan szakmai bizottságot létrehozni, amely folyamatosan értékeli és fejleszti a Nemzeti Alaptantervben a cigány népismereti tantárgy oktatását, és alkalmazását.

Az ORÖ új képviselője a kultúraápolásban és programmegvalósításban is maradandót alkotott: három alkalommal szervezte meg a roma szépségkirálynő választást, sok száz gyermek részére szervezett balatoni táborozást több éven keresztül, és számos szakmai konferencia szervezője is volt.
Menyhért Attila azt mondta: megtisztelőnek tartja, hogy immáron országos képviselőként és nem hivatali alkalmazottként foglalkozhat a roma származású emberek mindennapjait érintő, és az általa felvállalt ügyekkel. Hozzátette, elengedhetetlennek tartja a cigány emberekkel és a különböző szervezetekkel való jó kapcsolat kialakítását és folyamatos együttműködést.

A Firosz a 2019-es országos nemzetiségi választásokon az Országos Roma Önkormányzat 47 képviselői helye közül 18 mandátumot szerzett, és a Nógrád megyei képviselő, Kovács Csaba 2021 februárjában, koronavírus-fertőzés következtében bekövetkezett halála miatt megüresedett helyre a civil szervezetet delegálhatott képviselőt. Menyhért Attila az országos lista 19. helyén szerepelt, így Ő volt a soron következő képviselő.

Az ORÖ új képviselője szerdán vette át mandátumát a képviselet budapesti Dohány utcai hivatalában, Agócs János elnöktől.

Forrás: Romnet

Tovább »

Újabb lépés a roma foglalkoztatás lendítéséért

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a héten találkozott az Országos Roma Önkormányzat vezetőivel. A megbeszélés során a roma munkaerő-piaci programokat tekintették, át, valamint javaslatot is tettek további közös programok elindítására.
– A romák munkaerő-piaci helyzetének javítása mindannyiunk érdeke, és a kérdésben elkötelezett Bodó Sándor államtitkár úr is. – fogalmazott később Menyhért Attila az Országos Roma Foglalkoztatási Központ vezetője.

Tovább »