Országos Roma Önkormányzat Hivatala

A romani nyelv nemzetközi napja

A romani nyelvet hivatalosan 1971 óta ismerik el a romák nyelvének Európában. Különböző nyelvjárásai ellenére egyesíti a roma közösségeket Európa-, sőt világszerte. Magyarországon nem csak a romani nyelvet és annak dialektusait beszélő cigány népcsoport él, hanem az archaikus román nyelvet beszélő, beás cigány csoport is.

Tovább »

AJÁNDÉKOZNI ÉS OLVASNI JÓ

Varga Katalin tollából a Gőgös Gúnár Gedeon című könyvet és a folytatásaként megjelent Mosó Masa mosodája című kiadványt szülők és kisiskolások nemzedékei ismerték meg. Általános iskolák első és második osztályosai számára íródtak azzal a céllal, hogy a kisdiákok lépésről lépésre, élményszerűen találkozzanak a kis és nagy-, illetve összetett betűkkel. Folytatása, a második kötet pedig a helyesírás fejlesztését célozza meg.

Tovább »

A ROMA HOLOCAUST MEGEMLÉKEZÉS 75. ÉVFORDULÓJÁN

2019. augusztus 02-án az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházában megtartott rendezvényen az emberiség ellen elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekmény, a Roma Holokauszt áldozataira emlékeztünk.

A lovári és beás himnuszokat követően az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Balogh János köszöntötte a megjelenteket. Dányi Krisztián előadóművész Choli Daróczi József: Óda című versével érzékenyítette a hallgatóságot. Három tehetséges zeneművész: Váradi Gyula hegedű-, Fehér Norbert zongora-, Mohácsi Vilmos csellóművész előadásában Ennio Morricone, John Williams és Adagio szerzeményei csendültek fel, miközben a vetítővásznon archív felvételek peregtek. A látogatókat a belső térben történelmi fotók kísérték paravánokon. A magyar himnuszt követően az épület előtt kezdetét vette a koszorúzás. Koszorút helyezett el a roma holocaust áldozatainak emléktáblájánál

Tovább »

GYERMEKNAP 2019 az ORÖ-ben

Az Országos Roma Önkormányzat gyermeknapi rendezvényére június 7-én került sor a szervezet székházában. Az ORÖ fenntartott intézményeiből közel 300 főt látott vendégül. Cserháti Tiborné dr. hivatalvezető asszony köszöntötte a Teleki József Általános Iskola és Szakközépiskola, a Tiszapüspöki Általános Iskola diákjait Gyermeknap- és tanárait az elmúlt Pedagógusnap alkalmából.

Tovább »

Sajtóközlemény

Az Országos Roma Önkormányzat 2019. május 30-án tartott közgyűlésén mélységes aggodalmát fejezte ki a június 1-én Szegeden Nemzeti Légió néven megalakuló félkatonai, szélsőséges szervezet miatt.

A Mi Hazánk mozgalom a Magyar Gárda eszmeisége és szellemisége örökségeként kívánja feléleszteni a Nemzeti Gárdát, amely alkalmas a félelem és gyűlöletkeltésre a hazai romák körében.

Kinyilvánítjuk: nem engedhető meg, hogy egy militarista szervezet erődemonstráció keretében ártatlan embereket félelemben tartson.

Az Országos Roma Önkormányzat arra kéri a kormányt, hogy Magyarország Alaptörvényének VI. cikkében foglaltakat, miszerint „a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével” következetesen tartassa be.

 

Országos Roma Önkormányzat

Tovább »

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Az Országos Roma Önkormányzat, a Mi Hazánk Mozgalom Törökszentmiklósra bejelentett felvonulásával kapcsolatban az alábbi sajtóközleményt teszi közzé:

Az Országos Roma Önkormányzat aggodalmát fejezi ki, hogy a Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom a rendőrség betiltása ellenére erődemonstrációt tervez május 21-én Törökszentmiklóson.

Álláspontunk szerint a demonstráció a közvéleményt és közrendet közvetlenül, szükségtelen mértékben veszélyezteti, illetve a hazai cigányság jogainak és szabadságának nagymértékű és aránytalan sérelmével járhat. A Mi Hazánk Mozgalom és annak félkatonai szárnya, a megalakuló félben lévő Nemzeti Légió célja a megfélemlítés, a város romák lakta részein tartandó masírozása a cigányság jogainak sérelmével járhat.

Reményünket fejezzük ki, hogy a rendőrség és a város vezetése mindent megtesz a demonstráció meghiúsítása érdekében, és megvédi a város lakóit az erőszaktól és a félelemkeltéstől.

Kérjük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy tegyen meg mindent a városban a rend és a nyugalom érdekében, valamint határozottan lépjen fel az esetleges uszító, rasszista megnyilvánulásokkal szemben.

Tovább »

2019. évi országos roma/cigány népismereti verseny döntő az ORÖ-ben

Május elején az Országos Roma Önkormányzat befogadta az Oktatási Hivatal Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ által minden évben szervezett országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek sorában kiírt, roma/cigány népismereti verseny második fordulóját, azaz döntőjét. Az írásbeli, első forduló legjobb eredményt elért versenyzői érkeztek felkészítő tanáraikkal Békés-, Hajdú-Bihar-, Heves és Somogy megyéből. A roma, illetve nem roma származású diákok a megadott témakörök alapján, egyéni kutatásokon alapuló, saját lakókörnyezetükből merített izgalmas projekteket mutattak be, igazolva ezzel érdeklődésüket, elkötelezettségüket a nemzetiségi műveltségi területen.

Tovább »

Izgalmas programsorozat várta hétfőn 2019. április 8-án a Nemzetközi Roma Nap alkalmából az Országos Roma Önkormányzat székházába látogató vendégeket

Az Országos Roma Önkormányzat Dísztermében már hagyománnyá vált az évenként megrendezésre kerülő Nemzetközi Roma Nap.

Az Önkormányzat szervezésében a műsor során ismert és tehetséges előadók váltották egymást, ahol a késő délutánig tartó eseményen a vidám muzsikaszó, valamint az autentikus roma tánc műfaja került előtérbe. Az ide látogató közönség a műsoron kívül bepillantást nyerhetett a nemzetközileg is elismert hazai, és más országokbeli romák fényképes ábrázolásának kiállítására.

Tovább »