DECEMBER 18. A NEMZETISÉGEK NAPJA

2012-ben az Országgyűlés december 18-át – az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbséghez tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának napját – a Nemzetiségek napjává nyilvánította.
A tegnapi napon került sor a Nemzetiségekért-díj átadására. A nemzetiségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és határon túli személyek és szervezetek kaphatnak meg.
Az elismerést az idén tizenhárom ember, illetve szervezet vehette át a Parlamentben. A díjazottak között van Jónás Judit színművész, a Czinka Panna Cigány Színház-, Varga Erika designer, a Romani Design alapítója, Batyi Róbert, a SziRom szimfonikus romazenekar vezetője. Gratulálunk nekik!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megfogalmazása szerint: „A nemzetiségek gazdagodásáért „mindenki megtette a magáét”. Az állam az intézményi és anyagi feltételek biztosításával, de a tisztelet és megbecsülés a nemzetiségeket illeti, ugyanis ezekkel a keretekkel élve őrzik meg kultúrájukat” – fűzte hozzá.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Semjén Zsolt szavaihoz is kapcsolódva óriási változásnak nevezte, hogy egyre többen merik felvállalni Magyarországon a nemzetiségüket.
Az eseményhez kötődően az ország számos helyén szerveznek ünnepségeket.

Ezeket olvasta már?

Nemzetközi Roma Nap

Minden évben április 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Roma Napot, amely az egyetemes roma kultúra és …