Hajdúhadháza

A roma közösség Európa legnagyobb transznacionális kisebbsége.  Gyakran esnek áldozatul faji és társadalmi diszkriminációnak, és nem rendelkeznek egyenlő hozzáféréssel az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatási lehetőségekhez és a megfelelő egészségügyi szolgáltatáshoz.

A lakhatási nehézségek különösen a mélyszegénységben élő roma nők és gyermekek számára jelentik a legnagyobb terhet. Mindezen körülmények döntően befolyásolhatják a kirekesztés lehetőségének ördögi körét, így hatással lehetnek az emberek motiváltságára, mely által meghatározhatják azt, hogy milyen túlélési stratégiákat válasszanak.

Hajdúhadházán 12 család kilakoltatásának megakadályozása érdekében Dancs Mihály az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese, valamint Menyhért Attila az Országos Roma Önkormányzat újonnan megválasztott képviselője közös tárgyalást kezdeményezett a Hajdúhadház Városi Önkormányzat jegyzőjével, valamint a Helyi Nemzetiségi Roma Önkormányzat elnökével.

A megállapodás során az Önkormányzat jegyzője biztosította a képviselő urakat arról, hogy az Európai Unió „Leromlott városi területek rehabilitációja Hajdúhadházon” című projekt megvalósítása során a rászoruló családok egyike sem kerülhet utcára.

Ezeket olvasta már?

KÖZLEMÉNY