Intézmények

Zűrős örökség

Hullanak a csontvázak Országos Roma Önkormányzat szekrényéből. Az előző – Lungo Drom vezette – időszakból hátrahagyott problémákra, gondatlanságra derült fény a szerdai nap folyamán. A meglévő információk szerint az Országos Roma Önkormányzat előző vezetései egy jogilag kétséges ingatlan árverése kapcsán nem tette meg a szükséges lépéseket, emiatt egy alacsony összegű …

Tovább »

Gyász

Az Országos Roma Önkormányzat mély megdöbbenéssel értesült a hírről,  hogy életének 48. évében, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Kitartása, küzdeni akarása, alázata példaértékű minden sportoló számára. 2010-től a vízilabda-válogatott csapat munkáját segítette: Kemény Dénes …

Tovább »

Sajtónyilatkozat

Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Roma Önkormányzat, hogy a bíróság megszüntesse a „Mi Hazánk Mozgalom” pártot, amelyhez nemcsak a magyarországi romák támogatottságára számít, de minden olyan emberre is, aki az előítélet bármely formáját elutasítja. Az aláírásgyűjtő-standok a települések központjaiban lesznek felállítva. Az elmúlt hetek eseményeiből látható, hogy a Toroczkai László vezette …

Tovább »

Sajtótájékoztató

Tisztelt Sajtó! Az Országos Roma Önkormányzat 2020.06.12- én (pénteken) 11:00 órakor az Önkormányzat székházában (1074 Budapest, Dohány utca 76) sajtótájékoztatót tart, (melynek címe: „Aláírás gyűjtéssel állítsuk meg a „Mi Hazánk Mozgalom” uszító, rasszista szélsőséges tevékenységét) melyre meghívjuk a sajtó résztvevőit. Tisztelettel: Agócs János elnök

Tovább »

KÖZLEMÉNY

 Az Országos Roma Önkormányzat tegnapi napon meghirdette a „Nyitott ajtók” politikáját. A tanácskozáson több mint 70 szervezet vezetője vett részt és jelezték együttműködési szándékukat, valamint azt, hogy közösen kívánnak fellépni a „Mi Hazánk Mozgalom” által az utóbbi napokban gerjesztett szélsőséges megnyilvánulások ellen. A találkozó hatalmas lépés volt a hazai …

Tovább »

KÖZLEMÉNY

Az Országos Roma Önkormányzat megrendülten értesült arról, hogy a tegnapi napon a Mi Hazánk Mozgalom a rendőrségi tiltás ellenére megtartotta, megtarthatta a nyíltan cigányellenes rendezvényét az Önkormányzat székházától ötven méterre. A Budapesti Rendőrfőkapitányság 2020. május 27-én 18:14 perckor kiadott közleményében az Országos Roma Önkormányzat épülete elé meghirdetett gyűlést a gyülekezési …

Tovább »

[pdf-embedder url=”https://www.oronk.hu/wp-content/uploads/2020/05/SKM_C284e20052913540.pdf”]

Tovább »

Nyilatkozat

Magyarország polgárai!  Az Országos Roma Önkormányzat olyan helyzetbe került, amikor minden magyar állampolgárhoz szólnunk kell, hogy értsék az elmúlt néhány nap történéseit, és azok politikai vetületeit! A Deák téri kettős emberölés kapcsán, szélsőséges nézeteket valló radikális politikai erők, újabb- és újabb támadást intéznek Magyarország minden cigány származású polgára ellen! Nem …

Tovább »

Közlemény

A BRFK tájékoztatása az Országos Roma Önkormányzat épülete elé meghirdetett gyűlésről. Az egyik politikai párt vezető tisztségviselője – egy internetes híroldalon – 2020. május 28-án 18 órára egy rendezvényt hirdetett meg az Országos Roma Önkormányzat (Budapest VII. kerület, Dohány utca 76.) épülete elé, amelyről egy kegyeleti megmozdulásnak nevezett elektronikus tájékoztató …

Tovább »