Az Országos Roma Önkormányzat szervezésében idén is megrendezésre került a Roma Talentum Tábor, ahol az Önkormányzatnak köszönhetően javarészt hátrányos helyzetű gyerekek nyaralhattak a festői környezetben lévő Balaton partján. Az Országos Roma Könyvtár, Levél-és Dokumentumtár hagyományteremtő módon, idén először csatlakozott a Táborhoz, előadásokkal, amelyek nagymértékben a könyvtárban található dokumentumokra épültek. Intézményvezetőként …
Tovább »Intézmények
Talentumok tábora a Balatonnál
Ahogy az elmúlt években, úgy az idén nyáron is több száz, szociálisan rászoruló gyermeket üdültetett az Országos Roma Önkormányzat, a helyszín ezúttal a Balaton volt, a fő téma pedig – a sportoláson és az önfeledt szórakozáson túl – a tehetséggondozás. Immár hagyomány, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) nyári tábort …
Tovább »Roma Talentum Tabor 2015
Cigány szokások
Amikor a cigány közösségek megszűntek (1961. a cigány telepek felszámolásával, a cigányság az adott településen belül szétszóródott, közösségeik megszűntek.), velük funkcióját, is elvesztette a cigány törvénykezési forma. A kötelező bejelentkezéssel, az adott településhez való tartozás hivatalból elrendelt hatálya, a cigányság állampolgárrá válásával, jogilag megszűntették az önrendelkező (szabad) cigány közösségeket, a …
Tovább »GYPSZYGET 2015
A Roma hírességek arcképcsarnokának bemutatkozása a CIVIL SZIGETEN Az idei Sziget fesztiválon, azon belül is a Civil szigeten képviseltette magát az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria. Az elsődleges célja az volt a jelenlétnek, hogy a romák is megjelenjenek, ízelítőt kapjanak a szigetlakók a roma kultúrából, zenéből, képzőművészetből. …
Tovább »Kegyelet és emlékezés: virággal, zenével, szóval és szívvel – főhajtás egy márványtábla előtt
Az Országos Roma Önkormányzat megemlékezése a Roma Holokauszt emléknapján Rég látott ilyen nagyszámú megemlékezőt a ház, ahova százak érkeztek az ország szinte minden tájáról, a vasárnapi rekkenő hőségben – az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházába. Már a gyülekezés perceit is csendes és türelmes ünnepi hangulat járta át, ami a …
Tovább »Sikerrel zárult az első komlói roma zenei- és gasztrofesztivál
Már az ünnepélyes megnyitó előtt fellépő Parno Graszt együttest visszatapsolta a közönség az Első Nyári Cigány Zenei- és Gasztrofesztiválon. Autentikus roma zene, kiváló ételek, nagyszerű hangulat, sok-sok érdeklődő, röviden így summázhatjuk a komlói Eszperantó téren lebonyolított országos cigány zenei- és gasztronómiai fesztivált. Az ország szinte valamennyi szegletéből érkeztek csoportok a …
Tovább »Roma Holokauszt Európában
Lengyelország 1939-es megszállása után napirendre került a romák áttelepítése is egy „zsidó rezervátumba”. A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak „3-4 vagon cigányt”. Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma …
Tovább »Multikultúrális Romanap Németkéren
Multikulturális roma nap helyszíne volt a németkéri sportpálya. A rendvényen részt vett az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Hegedüs István is, aki a roma foglalkoztatást segítő új programról is tájékoztatást adott.
Tovább »Roma Holocaust
„Nem csináltunk semmit, élni akarunk” – a szemtanúk szerint ezt kiabálták a cigányok hatvanhét évvel ezelőtt, amikor 1944. augusztus másodikán egyetlen éjszaka alatt mintegy négyezer romát megölve felszámolták az auschwitzi cigány tábort. Az európai cigányság ezért ezen a napon emlékezik a roma holokausztra, vagy ahogy ők nevezik cigányul: a Pharrajimosra. …
Tovább »