

Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával szoros együttműködésben szervezett, „Ébredj és lépj!” című nagyszabású országos rendezvényünkre, amely a roma/cigány közösségek megerősítését, összefogását és lelki-szellemi felemelkedését hivatott szolgálni.
A rendezvény időpontja és helyszíne:
2025. október 4. (szombat) 10:00-13:00
Meteor Központ, 4029 Debrecen, Bocskai tér 10.
2025. október 4. (szombat) 14:00-19:00
Lovarda – Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont, 4028 Debrecen, Kassai út 26.
A rendezvény célja, hogy Kelet-Magyarországon – különösen a fiatalok és családok számára – olyan közösségi és lelki élményt nyújtson, amely segíti a hit megerősítését, az egészséges életvezetést és a reményteljes jövőkép kialakítását. A keresztény értékrendre épülő program alternatívát kíván nyújtani a szenvedélybetegségek, a kilátástalanság és a társadalmi elszigeteltség helyett – reményt, célt és közösséget adva.
Emellett fórumot teremt a roma/cigány közösségek képviselői, egyházi és civil szervezetek, fiatalok, idősek, valamint az érdeklődő nagyközönség számára egy közös párbeszédre és építő találkozásra. A rendezvény programjában dicsőítő koncertek, tanúságtételek, előadások, közös imádságok és közösségi együttlétek is helyet kapnak.
Kiemelt pillanata lesz a rendezvénynek a „Nemzet egységéért” tartott dicsőítő közös ima, ahol különböző felekezetek képviselőivel együtt fordulunk Istenhez egységért, megbékélésért és közös jövőnk áldásáért. Hisszük, hogy a hit ereje képes hidakat építeni emberek és közösségek között.
Megtisztelő lenne számunkra, ha jelenlétével hozzájárulna rendezvényünk lelki és közösségi erejéhez.
Hiszünk abban, hogy az „Ébredj és lépj!” nem csupán egy esemény, hanem egy mozgalom kezdete – ahol a hit, az összefogás és a jövőbe vetett remény kéz a kézben jár.
A rednezvény beszámolója:
2025. október 4-én Debrecenben került megrendezésre az „Ébredj és Lépj!” elnevezésű közösségi és keresztény rendezvény, amelynek célja a lelki megújulás elősegítése és a társadalmi problémák, különösen a droghelyzet közös megvitatása volt.
A rendezvény első részében közéleti fórum zajlott, ahol rendészeti, kormányzati és egyházi szereplők folytattak párbeszédet a drogprevenció, a közösségi felelősségvállalás és a megelőzés lehetőségeiről. A megszólalók hangsúlyozták, hogy a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása csak a közösségek, családok és intézmények együttműködésével lehet eredményes.
Az esemény fontos üzenete volt, hogy az összefogás, az értékalapú közösségi élet és a hit megerősítése kulcsszerepet játszik a fiatalok védelmében és a társadalmi megújulásban.
A RENDEZVÉNY A BM/1300-2/2025. SZ. TÁMOGATÓI OKIRAT TERHÉRE KERÜL MEGRENDEZÉSRE


Magyarországi Romák Országos Önkormányzata Új Roma Politika