Amikor a cigány közösségek megszűntek (1961. a cigány telepek felszámolásával, a cigányság az adott településen belül szétszóródott, közösségeik megszűntek.), velük funkcióját, is elvesztette a cigány törvénykezési forma. A kötelező bejelentkezéssel, az adott településhez való tartozás hivatalból elrendelt hatálya, a cigányság állampolgárrá válásával, jogilag megszűntették az önrendelkező (szabad) cigány közösségeket, a település közösségéhez kellett tartozniuk. Ennek okán elvesztette szerepét a belső jogrend, a szokásokon alapuló jog gyakorlata. Az, hogy még 1952-ben is találkozhattunk nők csonkításával: haj és orr levágásával /Aranyosgyíres / a megölt Báno bevarrása a döglött ló hasába, mert börtönbe jutatta lótolvaj társát /kris/ 1953.), Pocsaj (Gusztinak el kellett költöznie a faluból, mert nem hagyta el rajta kapott, feleségét /krisi/ 1961.). Bedő (Viola hajának a levágása, /krisi/ 1955.). Nagykereki, Rozit örök megbélyegzésre ítélte a „krisi”, a férje leharapta az orrát 1969.). Biharnagybajom, mert az új asszony lepedője nászéjszaka után nem volt véres a „férj” egy seprűnyéllel idézte azt elő. Az asszony elvérzett, meghalt. A lány testvérei egy vásárban járomszegekkel agyonverték a „kris” által bűnösnek mondott elkövetőt. Két fiú testvére meg akarták védeni öccsüket, azok is meghaltak /1954/. ), csak azt jelenti, hogy a szokásjog tovább élt, mint ahogy az alkotmányos jog cigányokra is vonatkozó szabálya érvénybe lépett volna. Ez a szokás az 1960-as évek végére, az 1970-es évek elejére, az új és még újabb generációk körében már leginkább az emlékekben él. Az a cigány közösség, az a közösségi viszonyrendszer, amely a cigányok „belső” törvénykezését szabályozná, életben tartaná, funkcióját vesztette.
A klasszikus cigány közösségek ősi, szokásokon alapuló kulturális hagyományai szembetűnően különböznek az európai népek, népcsoportok hagyományaitól. Anyanyelvük kapcsolódik az indiai nyelvekhez, amelyet az európai cigányságon kívül senki más nem beszél, és nem ismer Európában. Kulturális szokásaikat, többekközött ennek köszönhetően archaikus formában sikerült megőrizniük. Kultúrájukban nagy szerepet játszott az, hogy több évszázadon át elszigetelten, a mindenkori – európai társadalom peremétől pár száz méterre ugyan -,de azon kívül éltek, a többi nép, nemzet között, a Balkántól, Skandináviáig, a Kárpátoktól, a Brit szigetekig. Gyakorlatilag a kultúrák senkiföldjén. Ennek eredményeként ősi formájában maradt fenn legtöbb rituális szokásuk. Például a tisztasággal és a beszennyeződéssel kapcsolatos szabályok (márhipé) egész rendszere, amelyek nem higiénés kérdések, elsősorban, hanem erkölcsiek.
Az európai cigányok társadalmi kultúrájának autonómiája megnyilvánul hagyományos jogrendszerükben is, amelynek alapja a „vérbosszú” intézménye.
A vérbosszú
A csoportközi, törzsek közötti vitákban, konfliktusokban nem volt sem formális, sem a szervezettséget akár részben is megjelenítő közvetítő, tárgyaló, ítélkező testület. A törzsek közötti kontrolt a szóbeszédek és a pletykák képezik általában azzal, hogy közvetlenül ütköztetik az ellenérdekelt felek álláspontját. A legsúlyosabb csoportközi konfliktusok „vérbosszút” kívánnak. Ilyenek szándékos emberölés, az árulás, a nem cigány hivataloknál való besúgás, és a rendőrségi feljelentés. A vérbosszú (mint, a cigányok közötti társadalmi kontrol végső eszköze, igazságszolgáltatási rendszerük fő-, és legsúlyosabb intézménye), az adott állam igazságszolgáltatási rendszerének alternatíváját képezi.
A vérbosszút alkalmazó igazságszolgáltatás csak a cigány társadalmon belül gyakorolható. Nem érvényesíthető olyan ügyekben, ahol nem cigány, illetve ahol cigány ember nem cigány párja, házastársa, élettársa, felesége, férje, annak nem cigány rokona, stb., az érintett. A cigány vérbosszút úgy definiálhatnánk, … BŐVEBBEN
Tovább »
Országos Roma Önkormányzat Új Roma Politika
