Korábbi hírek

ÍZELÍTŐ A KORA TAVASZI ROMA KULTURÁLIS ESEMÉNYEKBŐL II.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Magyar Posta egyedi bélyegsorozatot bocsátott ki. 1956 emlékére már a korábbi években is debütált nyomatot, ellenben most először kerültek fel a forradalom hőseinek megfestett arcképei. A roma mártírokat ábrázoló, 10 darabos sorozat 50 ezer példányban került forgalomba. A megjelent bélyegeken illetve plakátokon Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész alkotásai láthatóak:

Tovább »

A Magyar Költészet Napjára

1964 óta József Attila születésének napján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját.

„Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?“ – kezdte Ars poetica Németh Andornak c. versét József Attila, aki akkor még nem tudhatta, hogy születésének napja később a költészet napjává, a magyar irodalom ünnepévé válik majd. Országszerte kulturális programok, irodalmi rendezvények, kiállítások, versenyek, költőtalálkozók, könyvbemutatók várják az érdeklődőket.

Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, 1926-ban ezen a napon látta meg a napvilágot Lakatos Menyhért is.

Tovább »

Minden év április nyolcadikán üdvözöljük a Nemzetközi Roma Napot

Negyvenhét évvel ezelőtt ezen a napon a világ 23 országából roma/cigány népcsoportok képviselői érkeztek Londonba. A tanácskozás alkalmával elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közös erővel lépnek fel. Egységesítési törekvéseket fogalmaztak meg, melyek nyomában döntöttek nemzeti jelképeikről.

Tovább »

Húsvét, a tavaszvárás ünnepe

  A Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amely Virágvasárnaptól, a barka megszenteléstől egészen Pünkösdig húzódó eseménysor. A Biblia szerint Jézus a pénteki keresztre feszítés (Nagypéntek ünnepe) után a harmadik napon, Húsvétvasárnap támadt fel. A „húshagyó” táplálkozás, a böjtölés önmegtartóztatásra tanít.

Tovább »

Az 1848-as forradalom 170. évfordulójára emlékezünk

Mindig is kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15. Országos ünnepünk magában hordozza a nemzeti öntudat, a szabadság szárnyalásának, a változás, a megújulás lehetőségének érzését. Ezen korszaknak köszönhetjük a himnusz keletkezését, a magyar zászló piros-fehér-zöld színeinek, a trikolornak hivatalossá válását.

Tovább »

Nemzetközi Nőnap

Hamarosan itt a nemzetközi nőnap, melynek sokféle jelentést tulajdonítunk: virágok, férfiak, emancipáció, függetlenség… Valójában mit is ünnepelünk március 8-án? Erre keressük a választ. A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nőnap eredetileg a mai …

Tovább »

KARÁCSONYI RENDEZVÉNY AZ ORSZÁGOS ROMA ÖNKORMÁNYZAT SZÉKHÁZÁBAN 2017

Az Országos Roma Önkormányzat Kiskarácsony, Nagykarácsony című NEMZ-KUL-EPER-17-1742 azonosítószámú pályázata 2017-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatásban részesült. A karácsonyi ünnepség 2017. december 19-én (kedd) az Országos Roma Önkormányzat székhelyén, a Tükörteremben került megrendezésre. Ezen a kiemelkedő napon, az ünneplésen túl, az Országos Roma Önkormányzat fontosnak tartotta a roma kulturális …

Tovább »

ROMA KÉPZŐMŰVÉSZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM

Az Országos Roma Önkormányzat a NEMZ-KUL-EPER-17-1712 pályázati azonosítószámmal támogatást nyert, melynek során létrehozta roma képzőművészek digitális archívumát, amely a ROKEDIA honlapon (rokedia.oronk.hu) vagy a http://www.oronk.hu „Roma Képzőművészek Digitális Archívuma” fülre kattintva érhető el. Az Országos Roma Önkormányzat a Mediátor Egyesület munkatársai és partnerei segítségével, tudatos és aprólékos gyűjtő, rendszerező munkával …

Tovább »

Advent

Advent az egyik legszentebb keresztény ünnep a karácsonyhoz kötődik. Időpontja évről évre változik, a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza, jelentése „eljövetel”. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.  

Tovább »